Adatkezelési tájékoztató

Jogi nyilatkozat

1. Általános szabály
Az AuTogram. honlapjára történő belépés és a honlap használata kizárólag az alábbi kikötésekkel és feltételekkel, illetve a Magyar Köztársaság jogszabályaival összhangban megengedett.
2. Szerzői jog
Az AuTogram honlapja szerzői jogvédelem alatt áll. Car Film Kft. a tulajdonosa vagy a feljogosított használója a honlapon található bármely szöveggel, képpel, hanggal, videofilmmel szoftverrel és más anyaggal kapcsolatos szerzői jognak és más szellemi tulajdonjogoknak.
A felhasználó jogosult az AuTogram honlapját olvasni, arról nyomtatással, lemezre történő letöltéssel és más személy részére történő továbbítással kivonatos másolatot készíteni, azonban minden esetben kizárólag személyes, tájékozódó jellegű, nem kereskedelmi célra. Tilos a honlap bármely részének másolatát eladni vagy továbbítani kereskedelmi haszonért, tilos továbbá bármely más műbe, publikációba, honlapba építése. Az itt leírtakon kívül a AuTogram semmilyen egyéb felhatalmazást nem ad honlapjával kapcsolatban.
3. Védjegyek
Minden, az AuTogram honlapján használt védjegy ( márkanév, logo, stb.) az AuTogram tulajdonában áll.
4. A honlap tartalma
A honlapon található információk jóhiszeműen kerültek felhelyezésre, azonban azok kizárólag csak tájékoztató célt szolgálnak. A tájékozódáson kívüli egyéb célok érdekében nem lehet ezen információkra építeni, és az információk pontosságára, teljességére a AuTogram. nem vállal garanciát. AuTogram sem alkalmazottai, sem megbízottai nem vállalnak felelősséget azokért az esetleges károkért, veszteségekért, költségekért (beleértve korlátozás nélkül, bármilyen elmaradt profitot, közvetett, járulékos vagy következményi veszteséget is), amelyek a AuTogram honlapjára történő belépésből vagy használatából erednek. AuTogram. fenntartja magának a jogot arra, hogy bármikor, amikor szükségesnek tartja, bármilyen változtatást, javítást végezzen a honlapján, előzetes figyelmeztetés nélkül.
5. Kapcsolódó honlapok
AuTogram honlapja tartalmazhat olyan kapcsolódási pontokat (ún. hiperlinkek vagy hiperhivatkozások), amelyek más internetes honlapokhoz nyújtanak automatikus kapcsolódási lehetőséget. Ezek a kapcsolódó honlapok esetenként harmadik személyek tulajdonában, kezelésében állnak. A kapcsolódó honlapokhoz az AuTogram csupán hozzáférést közvetít, azonban nem vállal semmilyen természetű kötelezettséget, felelősséget a honlapokért vagy az azokon elhelyezett információkért, abban az esetben sem, ha azokat a AuTogram. valamely alkalmazottja, megbízottja átnézte vagy jóváhagyta.

6. Adatvédelem – a személyes adatok gyűjtése és használata
AuTogram. tiszteletben tartja honlapja látogatóinak személyes jogait, adatait. Személyes adatok alatt értjük azon adatokat, melyek alapján azonosítani tudjuk Önt: a nevet, címet, telefonszámot és e-mail címet. AuTogram csak olyan személyes adatokat rögzít, melyeket Ön önkéntesen ad meg. Miután megosztotta velünk személyes adatait, egyben felhatalmaz minket arra, hogy az információkat a leírt, illetve a honlapon külön meghatározott célra felhasználjuk. Személyes adatai az AuTogram adatbázisába kerülnek. Adatai feldolgozását az AuTogram. megbízottja szigorúan bizalmasan végzi. Amennyiben adatai jövőbeni felhasználásához nem járul hozzá, kérjük, erről értesítsen minket az info@autogram.hu e-mail címen. A honlap tartalmazhat olyan részeket is ahol más személy(ek) személyes adatait is meg kell adni. Az önkéntesen megadott személyes adatait, – az Ön ellenkező kikötése hiányában és a honlapon megadott egyéb felhasználási módokon, célokon kívül – AuTogram az alábbiak szerint használhatja fel:
-A névre és címre szóló kiküldés céljára
-Promóciós célokra (sorsolásokon való részvételre, hírlevél küldésére, termékek/szolgáltatások ajánlására)
-Továbbá, ha ajándékot nyer, annak a www.autogram.hu weboldalán történő publikálására
Személyes adatai védelmében egyes szolgáltatásaink használata esetén (fórum) csak az Ön által megadott becenevet (nicknév) jelenítjük meg.
Ha küldeményeket postázunk Önnek, ki kell adnunk az adatait más cégeknek annak érdekében, hogy zökkenőmentesen és minél előbb hozzájusson küldeményünkhöz. Ezen szállítók és egyéb cégek a továbbiakban nem jogosultak arra, hogy bármilyen formában felhasználhassák a személyes adatait. Kérjük, vegye figyelembe, hogy kötelességünk kiadni személyes adatait akkor, ha ezt törvény, bírósági vagy más hatósági végzés írja elő nekünk.
Talán hallott már az ún. kéretlen levelekről. Ezek file-ok vagy információdarabkák, amelyeket az internetes böngésző ment le honlapunkról, és tárolja azokat a gépen. Ezeknek a kéretlen leveleknek a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver a honlapunkra történő visszalátogatáskor, hogy már járt a honlapon, és megadott a részünkre bizonyos adatokat, így az adatokat nem kéri újra.
A legtöbb internetes böngésző úgy van beállítva, hogy elfogadja a kéretlen leveleket. Ha úgy gondolja, átállíthatja a böngészőjét, hogy visszautasítsa, vagy figyelmeztesse arra, hogy kéretlen leveleket küldtek a gépre. Ezek visszautasítása esetén lehetséges, hogy nem tudja honlapunk egyes részeit meglátogatni vagy testre szabott információkat fogadni.
Emellett szeretnénk honlapunk szolgáltatásait folyamatosan javítani azáltal, hogy lemérjük az egyes oldalak látogatottságát az oldalra vagy képekre történő klikkelések számával.
Honlapunk elmenthet olyan információkat a számítógépéről, mint az IP-cím (ez egy szám, amely a gépet azonosítja minden esetben, mikor meglátogat egy honlapot), a böngésző típusa, a computer operációs rendszere. Mindez biztosítja, hogy a honlapunk látogatóinknak webes élményt és hatékony információforrást jelentsen. Ezen információk nem személyes adatok.
Minden ésszerű intézkedést megteszünk azért, hogy a személyes információit biztonságban tudhassa. Minden Ön által szolgáltatott személyes információhoz szigorúan korlátozott a hozzáférés azért, hogy a jogosulatlan hozzáférést, a személyes adatok megváltoztatását, illetve jogosulatlan felhasználását megelőzzük.
7. A honlap funkcióinak használatáról
A játékok használata:

Amennyiben a jelen oldalakon található internetes játékokat és egyéb alkalmazásokat használja, vagy nyereményjátékokon vesz részt, tudomásul veszi, hogy a nyeremények kiadását a website-ot működtető cégek megtagadhatják minden olyan esetben, amikor valószínűsíthető, hogy a nyereményekhez a website hibája, vagy a játékok rendellenes működése miatt juthatott hozzá, függetlenül attól, hogy ezek a hibák és rendellenes működések a website-ot működtető cégekkel kapcsolatba hozhatóak-e, vagy külső okok következményei.

Felhasználói közzétételek:

Az Ön által a jelen oldalakra küldött vagy átvitt anyagok információk vagy egyéb közlemények (pl. fórumba írás) nem tekintendők sem titkosnak, sem a szellemi alkotásokat megillető jogi védelem alatt állónak. A website-ot működtető cégek ezen Közleményekkel kapcsolatosan semmiféle kötelezettséget nem vállalnak. Tilos bármely jogellenes, fenyegető, rágalmazó, becsületsértő, közszeméremsértő vagy egyéb módon jogszabályba ütköző anyagnak a jelen oldalakra, illetve a jelen oldalakról történő elküldése vagy átvitele.

Fórumok, Chat szobák:

A website-ot működtető cégek jogosultak, de nem kötelesek az oldalak azon részeit, valamint az azokon található szövegek tartalmát ellenőrizni vagy átvizsgálni, ahová a felhasználók küldik vagy eljuttatják Közleményeiket, vagy ahol a felhasználók kizárólag egymással kommunikálnak, ideértve, de nem kizárólagosan a társalgókat, a hirdetőtáblákat és egyéb felhasználói fórumokat.
A website-ot működtető cégek a Közlemények tartalmával kapcsolatosan semmiféle, sem a szerzői jogi, sem a rágalmazásra, a magánérdek és a magántitok védelmére, közszeméremsértésre vagy más egyéb törvénysértő cselekményre vonatkozó jogi szabályozás alapján felmerülő felelősséget nem vállalnak. A website-ot működtető cégek fenntartják a jogot, hogy eltávolítsák a jogellenes, fenyegető, rágalmazó, becsületsértő, közszeméremsértő vagy egyéb módon jogszabályba ütköző, a website-okat működtető cégeket vagy harmadik felek érdekeit sértő szövegeket, illetve azokat a szövegeket, amelyek ilyennek minősülhetnek.
8. A Jogi Közlemények megváltoztatása
Fenntartjuk a változtatás jogát, amelyeket AuTogram saját hatáskörében eszközöl, de erről minden esetben a honlapon értesíti felhasználóit.

AuTogram Facebook
Naturwash
Iramko
Videók
Hírek
Warning: Invalid argument supplied for foreach() in /data/www/friends/s3w/maxxmotion/wp-content/plugins/extended-categories-widget/2.8/class/avh-ec.widgets.php on line 89 Warning: array_merge(): Argument #1 is not an array in /data/www/friends/s3w/maxxmotion/wp-content/plugins/extended-categories-widget/2.8/class/avh-ec.widgets.php on line 93 Warning: implode(): Invalid arguments passed in /data/www/friends/s3w/maxxmotion/wp-content/plugins/extended-categories-widget/2.8/class/avh-ec.widgets.php on line 93